Az étteremről
Kedves Vendégeim!
Üdvözöllek az Ad libitum étteremben, ahol az ízek és a művészetek egyedi harmóniája vár rátok!
Hadd meséljem el, hogyan indult mindez. Egy szép napon barátommal kirándulni indultam, de lerobbant az autóm Egy Csokvaomány nevű kisfaluban kedves emberek siettek segítségemre. Az autószerelő utáni hajkurászástól kimerülve vendéglátóm megkínált egy kis házi pálinkával. A nagy ijedségre gyorsan ittunk még egyet:). Majd elmentünk sétálni, és egyszercsak a következő faluban találtuk magunkat, Lénárddarócon.
Nekem itt a helyem! – gondoltam.
Sok véletlen összjátéka adta a mai életem. Elhagyva a nagyvárosi létet, Darócón vettem egy kis házat, majd szép lassan a helyi közösség részévé váltam. Még ha életem végéig “gyüttment” is maradok, barátokra és elfogadásra találtam itt.
Először turistákat fogadtam a kis házamban, majd nyitottam egy falusi élelmiszerboltot aztán jött egy hirtelen ötlet, Jucikonyhája. Amikor házhoz szállítod az ételeket, csak percek töredékére találkozol vendégeiddel… én ennél többet akartam. Megismerni, beszélgetni, és persze nem utolsó sorban látni, ahogy az emberek ízlelik, amit főzök, főzünk.
Ad libitum, azaz étvágy szerint. Ezt a fajta szabadságot és bőséget szeretném érezteni az éttermünkbe.
Svédasztalunk kínálata elsősorban a magyar konyha kincseire épít, de újra értelmezve, kreatív fordulatokkal, helyi termelők friss alapanyagait felhasználva. Nyúl, fürj, borjú, sertés és csirke költeményeket is készítünk. Akik nem esznek húst, azok is megtalálják zöldségekből és gyümülcsükből készült, új köntösbe öltöztetett fogásainkat.
All you can eat -csütörtök, péntek, szombat, vasárnap– egy ismert éttermi szolgáltatás, de az Ad libitum nem csupán egy étterem lesz, de egy találkozási pont is, ahol a gasztronómia és a művészetek szerelmesei együtt élvezhetik az élet örömeit, ahol finom és egészséges ételeket fogyaszthattok, miközben művészek festményeiben és műalkotásaiban is gyönyörködhettek. Várunk mindenkit, a környéken lakókat, az erre járókat és a turistákat egyaránt!
A’ la carte napok, azoknak a vendégeknek, akik étlapról szeretnének választani: hétfő, kedd, szerda.
Jó étvágyat és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!
Szeretettel,
Ruszkai Judit és az Ad libitum csapata